(Wolsky András: Munkák / Works 1995-2000 katalógusának bevezetőszövege, 2000, Budapest)
Wolsky András immár évek óta tartó következetes munkája a véletlennel arra csábit, hogy eljátszunk a gondolattal: hátha ezek a festmények, rajzok és tárgyak nem is véletlenszerűen jöttek létre, hanem esetlegesen, vagy éppen nagyon is tudatosan.
A látszólag “ártatlan” nonfiguratív képek többsége ugyanis bevallottan aleatórikus (kockadobásos) módszerrel készült. De készülhetett volna másképpen is – a képhez utólag mellékelt információ nélkül a néző nem tudja bizonyítani, coincidencia vagy akcidencia, kompozíció vagy dekompozíció, (konstrukció vagy destrukció vagy dekonstrukció?) eredményét látja-e. Ha egy papírlapon elengedjük a közkedvelt “marokkó”-játék marokra (!) fogott pálcikáit, ezek elhelyezkedése a síkon meglehetősen esetleges lesz. Ha előre megállapodunk a feltételekben, pl. 4 egymás utáni dobás eredményét rögzítjük, minden dobás önmagában esetleges lesz továbbra is, de a 4 eset között kialakul egy fajta (aleatorikus) összefüggés. Ez még mindig a véletlenszerűségen alapuló stratégia. És végül (?) utánozhatjuk vagy szimulálhatjuk is, teljesen tudatosan, önkényesen, a várható – esetleges – helyzetet.
Előfordulhat persze az is, hogy pálcikák teljesen szabályos alakzatba rendeződnek, de ennek a valószínűsége igen csekély. Voltaképpen ugyanaz a probléma merül fel újra és újra Wolsky minden alkotásában, melyik az az állapot a teljes szabályosságtól a teljes káoszig, sőt azon túl a teljes kiüresedésig vezető skálán, amelyet a néző szubjektív pszichológiai alapon még képes képként (!) elfogadni. Ezáltal a művész a hagyományos módszerhez képest fordított gondolatmenethez folyamodik. Nem az üres vászonra épít fel szisztematikusan egy mind bonyolultabb konstrukciót, hanem a bonyolultból indul el az egyszerűbb felé.
Wolsky már a diplomamunkájában, valamint az utána készült kusza vonalhálós műveiben is felvetette az alapkérdést. Véletlen és szándékolt volt a címe festménysorozatának. Egymást metsző színes vonalak sötét alapon, ahol lehetetlen volt különbséget tenni az esetlegesen kijelölt, a véletlenül “épp oda került”, a megtervezett véletlen segítségével irányított és a gondosan kiszámított vonalak között.
Ami máskülönben minden műalkotás “örök titka” is egyben. Leonardo vagy Cezanne kompozícióin sem dönthető el, hogyan (miért éppen így) jöttek létre az egyes vonalak vagy ecsetvonások, csak annyit tudunk és/vagy érzünk, hogy így kellett létrejönniük. Wolsky András művein hasonlóan alakult a vonalak helyzete, művészetével ez a helyzet (!). Műveit ilyen alapon szépnek vagy érdekesnek
ítéljük.
U.i. A szövegben három, többé-kevésbé véletlenül létrejött szójáték található. Ezeket (!)-lel jelöltem.
László Beke: The Situation of Beauty
(Wolsky András: Introduction to the catalog of works / works 1995-2000, 2000, Budapest)
András Wolsky’s consistent work for several years with chance tempts us to play with the thought: supposing these paintings, drawings and objects have in fact not been created by chance, but rather at random, or just extremely deliberately.
The majority of the seemingly “innocent” nonfigurative pictures have come into being in an admittedly aleatory (dice-throwing) mode. But they also might have been made otherwise – without the information annexed to the picture after the fact, the viewer is not able to verify whether s/he is witnessing the result of coincidence or accident, composition or decomposition, (construction or destruction or deconstruction?). If we release onto a sheet of paper the jack-straws of the much-loved ”pick-up sticks” from the palm of the hand, their arrangement on the plane will be rather random. If we agree upon the conditions beforehand, e.g., that we will record the result of each fourth consecutive throw, every throw will continue to be random in itself, but between each fourth throw, a sort of (aleatory) dependence takes shape. This is still a strategy based upon the quality of being chancelike. And ultimately (?), we can also mimic or simulate, completely deliberately, arbitrarily, the anticipated – random – situation.
It can also happen, of course, that the jack-straws settle in a completely regular configuration, but the probability of this is extremely negligible. In point of fact, exactly the same problem emerges again and again in Wolsky’s every single creation, which is the condition from absolute regularity to absolute chaos, furthermore, beyond that the scale leading to the absolute void, that the viewer, on the subjective psychological level, is still capable of receiving as a picture. By this means, the artist resorts to a mental process inverse to the traditional method. It is not that an increasingly complicated construction is systematically built up on the empty canvas, but rather that it sets out from the complicated toward the simpler.
Already in his diploma work, as well as in his subsequent works of entangled cross-hatchings, Wolsky raised the fundamental question. Chance and Intentional was the title for this series of paintings. Coloured lines intersecting on a dark base, where it was impossible to distinguish between the lines that were randomly designated, that “just ended up there” by chance, that were planned and directed with the aid of chance, and that were carefully calculated.
Which is otherwise the ”eternal secret” of every artwork at the same time. Neither in the compositions of Leonardo or Cezanne can it be decided how (why exactly this way) the individual lines or brushstrokes came into being; all we know and/or feel is that this is the
way it had to come into being. In the artworks of András Wolsky the situation of the lines was formed in a similar way, as is the situation with his art. On such a basis, we find his artworks beautiful or interesting.