Sinkó István: Rácsok, csapdák
Wolsky András munkáihoz
Élet és Irodalom, GALÉRIA – LXIII. évfolyam, 3. szám, 2019. január 18.
A térrácsokkal az a baj, hogy eltévedünk bennük. A csapdákkal, hogy megfognak, és nem eresztenek. Wolsky András munkáiban tévelyeghetünk, és nem eresztenek. Lebilincselő egyszerűségűen bonyolult ábrák, rendszerek az itt látható képek. Struktúrák, melyek mintha Mondrian és a De Stijl tovább-bonyolított, perspektivikus és axonometrikus térbe forgatott továbbgondolásai lennének. Wolsky játszik a szemmel – így még az op-art világa is beköszön munkáin –, játszik a képzelettel, hisz rácsszerkezeteinek egymásba fonódása meseszerű képzeteket (Csipkerózsika várának geometrizált vadrózsakerítései) is megidéznek. A súlyos színellentétekre (is) épülő munkák mégsem okoznak rossz érzéseket, sokkal inkább a meghökkenés, a csodálkozás és a rejtélyek, a kiutak megtalálásának izgalma keríti hatalmába a nézőt. Van-e kiút? Áthatolhatunk-e ezeken a hálókon? Igazi network – hálómunka – ez. És Wolsky fokozza a látványt, emeli a tétet azzal, hogy az egymás melletti struktúrák áthatásokban, gyakran egy harmadik – szürke – színben is megjelennek.
Filmdíszletként, lézercsapdaként fénylenek néhol a munkák, másutt vékony, drótszerű rajzokat idéznek (Szíj Kamilla vagy épp Varga Ferenc lírai vonalrendszerrajzai is felidéződhetnek ez utóbbi grafikákon).
Wolsky András munkái bizonyosságot adnak a konstruktív művészet élményt adó, fejtörést és ugyanakkor szórakozást is kínáló, ám közel sem könnyű kalandjáról.