Szöllősi-Nagy András
WOLSKY ANDRÁS VÉLETLEN DINAMIKÁJA
(Három Hét Galéria, Budapest, 2019. febr. 7-27.)
Wolsky András újabb munkái szerves folytatását és részét képezik annak a vizuális kutatási programnak, amit a 90-es évek közepén kezdett el egy, ha úgy tetszik determinisztikus rendszerterv mint szándékolt, előre átgondolt konstrukció és az azt módosító véletlen együttes hatásának vizsgálatára. Ezek a kutatások vezettek a diplomamunkájában alkotott konceptuális műhöz, egy Budapesten megtett, a város középpontját jelentő helyről induló fizikailag kivitelezett véletlen bolyongás vizuális lenyomatához. Wolsky kockadobással és egy ahhoz kapcsolódó, jól definiált irányítási algoritmussal (balra, jobbra, előre, hátra és még két lehetőség – vissza, ill. még egyszer az előző szám adta szabály szerint mozogva) tervezte meg a séta útvonalát. Ez egy valódi kísérlet volt a város leképezésére a véletlen mintavételezés metodikájának alkalmazásával. Miután a város közepe messze nem a Kígyó utcában van, hanem a Népligetben, a véletlen úgy hozta, hogy a bozótosban többször is elsétált egy szolgálatban lévő örömhölgy előtt, akivel tudatnia kellett, hogy ö is dolgozik, nemcsak az örömhölgy, aki ezt többször közölte vele.
Wolsky számára a determinált struktúra és a sztochasztikus (véletlen) hatás keveredése azóta is vizuális kutatásának központja. Mennyire irányítható a véletlen? És mi irányítható benne? A szórása vagy a korrelációs szerkezete, spektrális eloszlása, vagy egyéb valószínűségi jellemzői? A sáv széles: a semmi véletlent nem tartalmazó determinisztikus kompozíciótól, mint például egy négyzet forgatása vizuálisan kellemes helyzetekbe, egészen a tisztán véletlen fehér zajig, mint például a fej-vagy-írás szabály szerint rendezett negyvenezer fekete, ill. fehér négyzet alkotta imázs à la Morellet. És mi mindennek az esztétikai jelentése? Mennyiben festői ez s mennyiben hideg kalkulálás? És mi van a két szélsőség között? Mi az, hogy strukturált sztochasztikus kép s mit jelent az, hogy dinamikus?
Wolsky ezekre a kérdésekre keres lehetséges válaszokat. Egy olyan nagyívű nemzetközi vizuális kísérlet részese és hiteles folytatója, ami száz éve kezdődött 1918-ban Sophie Taueber-Arp és Hans Arp “valószínűségi törvényszerűségeket követő” Duo-Collages sorozatával, bár annak fontosságát akkoriban csak nagyon kevesen vették észre – ha egyáltalán észrevették.
Közbevetőleg megjegyzendő, hogy a dada is javában élt a véletlennel, de inkább az esetlegességgel s nem a véletlen, mint módszer tudatos alkalmazásával. Így van köze a véletlenhez Henri Michaux és Jackson Pollock, meg a többi gesztusművész munkásságának is.
Wolskynál a véletlen azonban nem esetlegesség, hanem tudatos része a képalkotás folyamatának és csakugyan beleillik az Arpok kezdte folyamatba. A Duo-Collages sorozat hatására és tulajdonképpen annak folyatásaként készítette François Morellet negyven évvel később első „Egy telefonkönyv páros és páratlan számait követő háromszögek véletlen eloszlása” (Répartition aléatoire de triangles suivant les chiffres pairs et impairs d’un annuiaire telephone) című híres sorozatát. Morellet így írt az alkalmazott módszerről:
“A rend és rendetlenség házasítása és a kérdés, hogy melyik okozza melyiket, valamint hogy melyikük zavarja a másikat mindig is izgatott. … Rájöttem, hogy a véletlen segíthet újraéleszteni (és felrázni) azokat a rendszereimet, amelyek – csücsülve babéraikon – már békésen szunyókáltak. Imádtam a bosszantást, az irritációt, azokat a baleseteket, amelyeket a programozott koincidencia okoz és nem önkényes művészi döntéseim szubjektivitásából fakadnak.”
Voltaképpen ehhez az elvhez ragaszkodik Wolsky is, tudatosan felismerve, hogy a művész a maga sajátos eszközeivel reflektál a korra, amelyben létezik. A korra, melyben a dinamikus változás és a véletlen meghatározó meghajtók.
Az bizonyosan nem véletlen azonban, hogy a véletlen szerepének a fizikai alapjelenségek leírásában való megértése és a véletlennek a művészetben való megjelenése időben nagyon közel esik egymáshoz. Úgy látszik, hogy így kerek a világ. A húszas évek végének kvantummechanikája véglegesen megváltoztatta a newtoni mechanikán és a Laplace-i determinizmuson nyugvó világképet és ezzel alapvetően újat hozott világunk megértésében. Gregory J. Chaitin amerikai matematikus pikírt megjegyzése szerint:
“A véletlen századunk fizikájának alapvető, ám sokat vitatott gondolata. Amikor Einstein azt mondta, hogy Isten nem kockázik a mindenséggel, vajon miért mondta? Mert a szubatomi fizikában elvész a jövő meghatározásának lehetősége. Az alapvető törvények pusztán statisztikák. És Einsteint megrémítette az ilyesmi; ő klasszikus newtoni elveken nevelkedett.”
Bár a véletlen szerepének felismerése a művészetben új volt, ámde mégis létezett folytonosság a művészet korábbi történetével. Pont Morellet kapcsán az akkor már Párizsban élő francia-magyar [François] Molnár Ferenc így ír:
“… megemlíteném Cézanne-t a kétségeivel együtt … ha megértjük Cézanne kétségeit, akkor megértjük Morellet festészetét … Figyelem, véletlen hívei, sokat kell ahhoz gondolkodni, hogy a valószínűségek alapján alkossunk valamit. Akik a véletlentől félnek, kövessék Cézanne és Morellet gondolkodásmódját.”
Persze nem csak Morellet volt az, aki észrevette, hogy itt valami alapvetően újról van szó, részint a világ működésének megértésében, részint egy teljesen új művészi alkotói attitűd megteremtésében. Hadd utaljunk itt a filozófus Max Bense és a Stuttgarter Schule információesztétikai munkásságára, valamint a strukturalizmus és a szemiotika megjelenésére. A digitális számítógépek teljesen új lehetőségeket nyitottak a művészi kifejezés tekintetében is. A hatvanas évek derekára tehető a számítógéppel generált, vagy annak használatával készült generatív, ill. algoritmikus művészet megjelenése, ahol a véletlen meghatározó szerepének felismerésével – és alkalmazásával mint módszerrel – immár szerves egységbe kapcsolódik a tudományos eszköztár és a művészi alkotás módszertana. A közös módszertan nemcsak analógiákat, hanem azonosságokat is mutat.
Max Bense azzal érvel, hogy egy generatív mű létrehozása során a véletlenszám-generátor biztosítja a mű “előrejelezhetetlenségét”, amely egy programozott műalkotás sajátja. A festőnek van “makroesztétikai koncepciója”, de mindaddig, amíg az utolsó ecsetvonással el nem készül nem tudja, hogy a “mikroesztétikai” részek milyenek lesznek. Bense szerint “a művészet a meglepetés léha természetén alapszik”.
Sajnos manapság sokan elfelejtik a hatvanas években lezajlott elképesztően fontos változásokat a képzőművészetben. A zágrábi Nove Tendencije sorozat ehhez meghatározó mértékben járult hozzá. Itt fejtette ki Abraham Moles, hogy a tudomány és a művészet folyamatai a kísérletezésen át függenek szorosan össze. A hagyományos művészet a trial-and-error próbálgatásos elvét követi, szemben a tudományos kísérlet következetességével, megismételhetőségével és szigorúságával. A kísérlet módszertana alapvetően eltér a “spontán géniusz művész” intuíción alapuló önkifejezésétől. Mivel egy kísérlet jól algoritmizálható, a digitális számítógép ideális eszköz esztétikai kísérletek végzésére és új esztétikai értékek létrehozására.
A tudományos kísérlet elveinek a művészetben való alkalmazását illetően Moles hangsúlyozza, hogy
“A kísérletezés a lehetőségek rendszerezése valamint feltárása és alapvetően más mint a próbálgatás. Amit az elmúlt húsz év művészetében láttunk az mind próbálgatás volt és nem komoly elemzés. … A kísérletezés egy algoritmikus feladat …A művész többé már nem manuálisan kezeli a tárgyakat és színeket, hanem algoritmusokat használ, amelyek szükségképpen absztraktak … A művész szerepe innentől kezdve algoritmusok felépítése a lehetőségek szisztematikus feltárására …”.
Ez a művészi attitűd az, ami Wolsky András rendszerelvű művészetét és vizuális kutatási programját jellemzi, felismerve, hogy a véletlen mindig és mindenhol ott rejtőzködik és léha természetével művészetet hoz létre.
De az se baj, ha akkor éppen ott van Wolsky András is, aki kordában tartja a a véletlenül viselkedő dinamikus fenevadat.
Hadd zárjam e bevezetést Molnár Ferenc parafrazálásával: „… ha megértjük Morellet kétségeit, akkor megértjük Wolsky festészetét … Akik a véletlentől félnek, kövessék Morellet és Wolsky gondolkodásmódját”.